hydraruzxpnew4af.onion

Díjazzuk a tehetséget!

Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. különösen fontosnak tartja a fiatalok szemléletformálását és támogatását. Az egyetlen hazai lámpahulladék feldolgozó üzem Békés megyében, Mezőkovácsházán működik, az itt élők jól ismerik a lakóhelyük közelében megvalósuló újrahasznosítási folyamatot. Az Electro-Coord támogatja a környék iskoláit fiataloknak szóló versenyek és nyílt napok szervezésével, és fontosnak tartja a kiemelkedő tehetségek elismerését is.

Ez utóbbi program keretében 2022. május 24-én, kedden 13:00 órakor a Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban az Electro-Coord Magyarország képviselői jutalmat adtak át Veres Marcell István 11. A. osztályos tanulónak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelem tantárgyból az összesített pontszáma alapján elért III. helyezésért.

Ebből az alkalomból az Electro-Coord a diákot egy elektromos rollerrel, a felkészítő tanárát, Magyar Istvánt pedig könyvutalvánnyal jutalmazta.

Az ajándékozáson részt vett a diák Veres Marcell István, valamint Csepreghy Elemér polgármester, a felkészítő tanár képviseletében az intézményvezető Havancsák Piroska,  az Electro-Coord képviseletében Nyist Csaba és Bernát Balázs.

Ez az eredmény megyei és országos szinten is kiemelkedő. 2003-ig visszamenőleg ez Békés megyében a legjobb helyezés! Az eddigi legjobb eredmény 2006-ban egy 5. hely volt. 2015-2021 között OKTV döntős történelemből nem volt a megyében. Az elmúlt 20 évben 14 tanuló jutott a döntőbe a megyéből történelemből.

Gratulálunk Marcellnek és tanárának, és további sikereket kívánunk!