hydraruzxpnew4af.onion

Nyílt Nap Mezőkovácsházán

SAJTÓKÖZLEMÉNY

MEZŐKOVÁCSHÁZA – 2017.szeptember 4.

Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. nyílt napot rendezett Mezőkovácsházán, fénycső újrahasznosító üzemében.

A társaság 2017. szeptember 1-én nyílt napot rendezett fénycső újrahasznosító üzemében. A rendezvény keretében meghívta a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium diákjait, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel és annak egy kevésbé ismert ágával, a lámpahulladékok begyűjtésével és hasznosításával ismertesse meg őket.

 

Kovács Béla ügyvezető elmondta, hogy az Electro-Coord Nonprofit Kft. jelen kampányában arra hívja fel a lakosság és a villanyszerelők figyelmét, hogy a kijelölt gyűjtőpontokon, illetve gyűjtőpartnereknél szabaduljanak meg a hulladék fényforrásoktól. A kampány keretén belül a mezőkovácsházi lakosság és a régióban élők környezettudatosságát kívánják erősíteni, szemléletformáló és tájékoztató előadások és programok segítségével.

„Örömmel kapcsolódtunk az Electro-Coord által meghirdetett nyílt naphoz” – közölte Magyar István a gimnázium igazgatója. „Diákjaink számára az évnyitó napján ez egy jó bemelegítés volt. Tanultak új dolgokat, de nem a szokásos iskolapados környezetben. Remélem, a fiatalok a látottak után még inkább környezettudatosan fognak gondolkodni.”

A nyílt napon a diákok egy rövidfilmet tekintettek meg a körforgásos gazdaságról, melynek célja a hosszútávú fenntarthatóság. Ezután a fénycső újrahasznosító üzemet tekintették meg. Az Electro-Coord itt dolgoz fel évente több mint 600 tonna fénycsövet, ezzel 550 tonna üvegcserepet és 50 tonna fém nyersanyagot biztosítva az ipar résztvevői számára.

Varga Gusztáv polgármester személyes üdvözölte a diákokat és támogatásáról biztosította a szervezőket és a résztvevőket. „Nagyon hasznosak az ilyen rendezvények, mert a város szereplőit – a lakosságot és a gazdasági szférát – közelebb hozza egymáshoz. Mezőkovácsházán idén vezettük be a sárga színű szelektív gyűjtőtartályok használatát, meggyőződésem, hogy a 180 részt vevő diák olyan ismeretekkel gazdagodott, melynek köszönhetően a lámpahulladékokat is szelektíven fogják gyűjteni.”

 

További információ:

Szepesi György, ügyvezető, Clareo Kft., 06-30-2455345, clareokft@gmail.com

Kovács Béla, ügyvezető, Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft., 06-30-4469750, b.kovacs@electro-coord.hu